Talán . . .

Olyan sűrű az élet, hála két kis tanítónknak, és a sok millió egyéb feladatnak, hogy meg sem próbálom bepótolni a kimaradt két hetet...
A legütősebb és legkecsegtetőbb azomban tegnap kezdődött, azt hiszem érdemes lepötyögnöm.
Lement a 6. heti fejlődési ugrás, ahogy szokott, már jó barátom a nagy fotel.Egész napos szoptatás ölben tartás, ölben alvás...
Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy valószínűleg ez mégsem "normális" dolog, hogy a második hónap is így telik el, hogy L csak a kezemben alszik nappal, ha leteszem nem. Aztán már hasfájós tüneteket is mutatott, először csak délutánonként, aztán már délelőtt is. Akkor borultam ki teljesen. Annyit változtunk, annyit melóztunk, melózunk magunkon most is. A második gyerekünk is hasfájós, mintha semmit sem foglalkoznánk magunkkal???
Értem én, hogy emelkedtünk mi is, de az új gyerek is "magasabb", nőtt a követelmény, maradt a differencia. De akkor is...
Amalát hívogattam, nézze már meg mi van, mit kéne még tennem. Azt a régi feszültséget, amit utólag már látok J születésekori időkben, most egyáltalán nem érzem. Mit kéne beengedni, kiengedni, elengedni...stb???
Ami (nagyi) kereste, kereste, nem nagyon talált napokon keresztül semmit.
Mígnem nagy "nehezen" megtört a jég. Kiderült, hogy az anyaszerep, amit én kialakítottam, illetve főleg amilyen energetikával és tudati hozzáállással
megkonstruáltam, azt már le kéne tenni. Mivel nem a tiszta tudatos figyelem és tiszta szeretet energia áramlásának "terméke", alacsonyabb szintű egós energetikát nyomok vele L-ra. Jázminnál még cselekvésben is eléggé ott volt. Én vagyok az ANYA, óvom, védem, babusgatom, kiszolgálom...stb.
Mivel már tudatosabb vagyok, cselekvésben már nem nyomom rá, de energetikában még igen. L meg már ezt sem szereti, kellemetlen neki ez az energia felhő. Ráadásul nagyon érzékeny arra is, ha nincs meg a kapcsolatom a Fénnyel, rögtön nyöszörög. Szóval amiben eddig alig voltam, mostantól mindig minden pillanatban abban "kell" lennem. Ezek a kölkök tényleg nem nyugszanak addig amíg meg nem világosodunk. Ami ugye eredményét tekintve jó, csak hát ugye közben nem mindig Marci Hevesen...
Nincs több panaszkodás, pletykálkodás stb. Egyik délután, amikor ezt nyomtam anyunak, panaszkodtam a hasfájás miatt, L egyre jobban sírt, ahogy esett a vibrációm, a végén már ordított artikulálatlanul. Nagyon durva, hogy már nekem nem is volt mögötte olyan intenzitású energetika, mint régen, és mégis. "Érdekes" volt megfigyelni ezt a folyamatot. Elgondolkodtató, hogy emberek ilyen, és még százszor durvább energiákban élnek évtizedeket, hogy bírja a testük, hogy csak annyi idő után betegszenek bele?!?
A következő napokban próbáltam mindig tartani a kötést fölfelé és lefelé is, de L szituja nem változott. Tegnap este lefekvés előtt arra gondoltam, hogy kérek szépen segítő álmot, mi van vele, mit kéne tennem?!
Azt álmodtam, hogy családosan elmentünk valahova, és nagyon jól éreztük magunkat, amikor eszembe jutott, hogy L-t otthonfelejtettem. Szóltam gyorsan D-nak, hogy szaladjon haza érte. Kiszámoltam, hogy már több óra is eltelt, mire D hazamegy meg vissza, már legalább 5-6 óra telik el egyedül szegénynek, szopizás nélkül. Aztán kifejtettem neki, hogy eleinte sír, aztán elalszik, olyankor lelassul az emésztése, úh nem olyan nagy gáz az 5-6 óra.
Hívtam reggel anyut, mit jelent az álom, kettős érzetem volt. Jól éreztem magam, aztán jött az aggodalom, a lelkiismeretfurdalás, aztán a megnyugvás. Ráhangolódott, és elmondta megint, hogy a felhőtlen boldogságot akkor tudom megélni a gyerekekkel, ha elengedem végre a megszokott anyaszerepet, és a tiszta tudatos figyelem állapotában teszem a dolgom. Elindult már akkor is az energetikai lecuppanás, mert reggel amíg készülődtem, L elaludt kint a nappaliban letéve. Ilyen egyszer volt a 7 hét alatt, akkor is csak 20 percre. Most egy órát aludt békésen. Betettem a kendőbe, mert meditációra kellett mennem. Fel sem ébredt amíg odasétáltam. Rajtam jól alszik, úh az természetes, hogy az egészet átaludta. A végére ébredt fel, akkor szopizott, majd letettem magam elé a padlószőnyegre, ott megint elaludt!!! Így jött a zárómeditáció. Nagyon fényes volt, magas, erőteljes. Egyszercsak azt vettem észre, hogy szinte a testem is dől előre, annyira húz valami előre. Hoppá, gondoltam fölfelé is húzna, előre is, mi van itt. Gyorsan végiggondoltam, előttem a gyerek "fölöttem" a szellemem. L közben elkezdett kicsit fészkelődni,nyöszögni. Azonnal leállítottam a dőlést előre, és gőzerővel fölfelé fókuszáltam, hogy ne L-re cuppanjak rá energetikailag, hanem a szellemi kapcsolatot engedjem dominálni. Abban a pillanatban L elnyugodott, és még komolyabb lett a vibráció és a Fény!
L utána még aludt egy kicsit, szopizott, és kipróáltam, mi van ha csinálok ott neki ágyat, és ott teszem le aludni a meditációs teremben (kb. kétszer volt ott előtte). Legnagyobb meglepetésemre több mint 2,5 órát aludt édesdeden, amit 6 hete nem tett letéve!!!
Úgyhogy bíztató a dolgok alakulása, nem is volt ma hasfájás, boldog és könnyű elengedések voltak.
Újra és újra bebizonyosodik, megtapasztalom, hogy minden az energiákról szól, arról, hogy mi zajlik bennem!

Meditálni jó!!!

Még mindig megdöbbenek, pedig már rég nem kéne! Ma L nem sírt igazán, inkább csak folyton kézben akart lenni. Ilyenkor aludt csak. Ha letettem, mindig felébredt.
6-kor amikor megjött apa, leküldtem őket J-vel vásárolni. Pont egy órát voltak lenn, remek alkalom ez a meditálásra. L szopizott, és az ölemben aludt amíg én meditáltam végre egy tök jót. Nagyon édes volt, rögtön teli szájjal nagyokat nevetett álmában. Amikor vége lett a meditációnak, le tudtam úgy tenni, hogy nem ébredt fel. Már két és fél órája nyugodtan alszik a nappaliban. Hát rég volt ilyen... Tudtam egy jót fürdeni J-nal, nagyon szereti, ha beülök mellé. Tegnap már eléggé anyahiánya volt, már nagyon kellett egy ilyen közös nap.
Szóval nem kellene már ezen elámulnom, hogy a meditációnak ennyire rögtön érezhető, mindenkire kiható igen áldásos hatása van. Engem megint nagyon rendbetett, a "kicsikről" nem is beszélve. Remélem L jobban érzi így, hogy nincs egyedül a spirituális úton. Igyekszem megint egyre fényesebb lenni...
Nem gondoltam, hogy pár nap kihagyás is ennyire nyomot hagy rajtunk. Az első két hét, amikor minden délelőttöm úgy indult, hogy kendőben felkötve meditáltam L-val, tökéletes, nyugodt, hibátlan volt. Hogy tudok így kiesni ebből mindig, és elhanyagolni valamilyen ürügy miatt a meditációt???

Utolsó felvonás

Tegnap délután már pont akartam írni, hogy túl vagyunk az ugráson, amikor eljött az este...
Az utolsó (?) felvonás.
Az egész nap nagyon nyugisan telt, többször letettem L-t szopizás után aludni, már tudtam kicsit tevékenykedni, kezdett visszatérni a "régi rend".
Ötkor felkelt, evés után nézelődtünk, beszélgettünk, megjött a család...L csak nem aludt vissza, ahogy lassan már kellett volna.
Nyolc óra, kilenc, kezdett egyre jobban sírni, hiába vettük fel. Csak néha nyugodott meg egy kicsit. Tízre már nagyon sírt szegény.
Hívtam anyut, mit csináljak, hogy ez a kis drága lélek jobban érezze magát?!
Azt mondta, hogy ez még azelszakadás lecsengése, nem mer elaludni, mert megváltozott az esti minőség is, távolodnak a szellemi "haverok". J-nál is volt ilyen, de ő még akkor nem érezte itt a Földön biztonságban magát, azért élte meg nehezen. L-nál szerencsére nem ennyire súlyos a helyzet.
A bal kezem hol a veséjénél, hol a tarkójánál, a jobb pedi a bokájánál, kiegyenlítés. Utána fókuszálnom kellett az ő és az én koronacsakrámra egyszerre, hogy érezze, hogy szellemileg is mellette állunk.
Biztos jobb lett volna, ha az elmúlt napokban is rendesen meditálok, amennyit "kell", de már nappal elaludtam ülve, pedig ezek nekem eddig nem mentek. Sajna nem tudtam túl sokat tenni az ügyben tegnap, fél 11-kor apánál kicsit lenyugodott, és alvásba ájult.
Mától megint komolyan veszem a meditációt, jó az nekem is, neki meg úgy látszik létszükséglet...Jó lenne mindig olyan fényesnek lenni, mint ő!

Honvágy

Tegnap délután L elég fájdalmasan sírdogált, tutira vettem, hogy valami pocak ügy lesz a háttérben. Órákig volt a karomban, simogattam, masszíroztam, dédelgettem, de nem igazán szűnt a dolog. Az volt az érzésem, hogy most ér a végéhez az ő kis "lejöveteli" folyamata, és ez így hat rá. Hívtam anyut, mondta, hogy valami olyasmi. Nem a fájdalom a legtalálóbb szó, de nincs rá jobb. Az elválásnak az az érzése, hogy most el kell búcsúzni és el kell szakadni a szellemi családtól, barátoktól, egyre távolodnak egymástól.
Ahogy ezeket mondta átjött az érzés. Hát én is rögtön sírni kezdtem. Nem volt rossz, vagy szomorú a dolog, de mégis. Éreztem már ezt, amikor régebben olyan 5. dimenziós féle zenét hallgattunk, és J ugyan így hihetetlen fájdalmas sírásba kezdett. Akkor is éreztem én is azt az érzést, hogy el kellett hagyni az igazi otthonom, ki kellett válnom abból az egységből pedig oda tartozom! Hát akkor is sírtam. Soha nem éreztem még annyira erősen, hogy nem itt lenne a helyem...
Persze most itt a helyünk, itt a dolgunk, és mindent megteszek azért is, hogy ez a két kis tökéletes lény jól érezze itt magát, és maradjon az az isteni lény, aki.
Utána L aludt egy jó nagyot az ölemben, és az este is nyugisan telt együtt.
Itt kell megjegyeznem ezekért a dolgokért szeretem a "Na, és jó baba?" című kérdéseket. Ha az emberek még emlékeznének rá miken kell ilyenkor átmenni, tudnák, hogy csak jó baba van, türelmesebbek, toleránsabbak, alkalmazkodóbbak lennének gyermekeikkel!

Szemgyulladás

Amíg L a pocakban volt, azt gondoltam, hogy az elmúlt 4 év alatt annyit változtunk, fejlődtünk, lazultunk, tisztultunk...stb, hogy ez a második gyerkőc már biztos semmilyen tüneteket nem mutat majd, születése után eseménytelenül telnek majd az évek.
Hát természetesen nem így lett. Már eddig is gyorsvonat volt az életünk, de 3 hete IC!
J olyan mint egy nagyon érzékeny egó-barométer, ráadásul folyamatosan jelez. Nem könnyű így létezni vele ebben a világban. Még néhány családtag sem érti őt meg. De ő legalább csak másokra jelez, az én gyagyaságaimat már megszokta. Valamint én már megléptemazokat a dolgokat amiket ő hozott nekem (egyelőre). L ezzel szemben apa és anya egós dolgaira nagyon érzékeny, úh folyamatosan van valami. Ezek szerint magasabb szintre lépett a mi kis életünk, magasabb vibráció, még többet követel...
Pár napja a jobb szeme begyulladt, elég csipás. Anyut kérdeztem, a diagnózis: egyes emberke a családban nem igazán lát magáról tiszta képet. Sokkal okésabbnak és spirituálisabbnak látja magát, mint ami a valódi szitu. L meg jelez. Már megint ő szív emiatt... Ja, ez nem igaz, mert ugyan ezért J-nek is hónapok óta kijön a szemén az árpa.
Természetesen egyes meg a kettes tükre, úh kussolok...
A mai síráska megfejtése, hogy mélázgassak el azon a gondolaton, miközben a kezeimet a térdeimre helyezem, hogy az alázatosság legmagasabb szintje a teljes elfogadás. Hát igen, ettől még elég messze vagyok!
Amikor ezzel kicsit ismerkedtem, L lenyugodott, és végre alszik már másfél órája. Szegény előtte 5 percenként felébredt... Úgyhogy erre még érdemes lenne rágyúrni ma!

Földelés

Nagyon bejött nálunk ez a földelés dolog. 1-2 napja ha megébred, vagy nyugtalan, nyöszörög L, csak odateszem a kezem a két bokájához, és földelem, azonnal visszaalszik, megnyugszik. Nagyon jó még a szopizás közbeni fókuszálás a saját lábaimra, hogy én jól le legyek kötve.
De a legjobb a "fa meditáció". Ezt ráadásul bárhol bármikor lehet csinálni. Csak elképzelem, hogy fölfelé mint a faágak nyúlnak a magasba az energia szálak, lefelé mint a gyökerek, le egészen a Föld középpontjáig. Ég és Föld között szabadon áramlanak rajtam keresztül a kiegyensúlyozott, harmónikus energiák.
Tegnap este én jöttem ki a nappaliba L-val, szopi után nem aludt vissza, végigfektettem a hasamon-mellkasomon, és hagytam, hogy az eneriáink szabadon, teljesen egybeolvadjanak. Hihetetlenül jó érzés volt ismét megélni vele a teljes egységet. Közben még gondoltam a földelésre is, és 1-2 perc alatt szépen eleludt. Nem is kelt fel csak órák múlva a következő kajcira.
Már J-nál is megállapítottam, hogy nagyon jó dolog, hogy vannak gyerekeink. Olyan változásokra késztetnek, és olyan dolgokat lépünk meg miattuk, amit magunktól-magunkért nem biztos, hogy megtennénk, vagy nem ilyen gyorsan.
Egy-egy év alatt jobb ember lettem, mint előtte sok év alatt.
Bármit megtennék, hogy ne kelljen szenvedniük, betegnek lenniük, hogy maradhassanak olyan boldog vidám, kiegyensúlyozott, felszabadult kis emberkék, amilyenek most, amilyennek születik mindenki!

Fejlődési ugrás

Hát, az van most nálunk...
Tudtam, hogy 3 és 6 hét, valamint 3 hónap és 6 hónap környékén van a babáknál fejlődési ugrás. Ilyenkor kicsit sírósabbak, bújósabbak, és sokkal többet szopiznak, hogy megnöveljék a tej mennyiségét. Az első gyerkőcnél ezek az időszakok nem voltak olyan feltűnőek. Sokkal többet szopiztunk, aztán kész. Most L a 3. héten van. Az első pillanattól kezdve tudjuk, hogy még erőteljesebb, érzékenyebb, "komolyabb" szellemlény, mint J, vagy inkább másmilyen, de most tapasztaljuk is. 3-4 napja szinte le sem lehet tenni, állandóan szopizna, ha valamelyik nincs meg ezek közül, sír.
Természetesen megkérdeztem az én sokatlátó anyukámat. Ő is azt mondta, hogy egy ugrás végén jár (energetikai), intenzívebben kell most belesimulnia, stabilizálódnia, beleszoknia a földi világba, a földi energiákba. Valahol olvastam, hogy a bébiknek az anya a földelés, de csak most esik le, hogy ez mit jelent, és, hogy mennyire így van ez.
Tegnap pl az égi-földi egyensúly volt eltolódva nála, és hogy ez helyreálljon, a sok sírás közben hívtam anyut. L az ölemben feküdt, bal kezem a tarkója alatt, a jobbal pedig simogattam a pociját. Mondta anyu, hogy a jobb kezemet tegyem a lábára, a bal maradjon a tarkónál, így egyenlítsem ki nála ezt az eltolódást. Ahogy odatettem, abbahagyta a sírást, és álomba ájult. Nagyon komoly volt!
Minél többet látok, tapasztalok, "tanulok", annál inkább azt gondolom, mennyire keveset tudok a világ(ok) dolgairól. Annyira összetett, cizellált, bonyolult ez a létezés nevű szövedék energetikailag, mentálisan, mindenhogy!!! (Kezdem érzteni, Szepes Mária néni miért fogalmazott olyan teátrálisan :) )
Sokan a fogantatást, szülést, gyermekkort olyan semminek, olyan csak fizikainak, olyan profánnak tartják és ezért annak is élik meg. Pedig csodák milliói áramlanak, kavarognak, találkoznak, dimenzió kapuk nyílnak, lelkek kukucskálnak át...
Ahogy látok most dolgokat, egyre inkább én is azt gondolom, hogy nagyon nehéz lehet eljutni odáig, mire valaki felnő. (utána se "könnyű" :) )
De a szellemvilágból lejönni, ide beszokni, birtokba venni egy testet...stb, hát nem kezdeném elölről...