Tegnap délután már pont akartam írni, hogy túl vagyunk az ugráson, amikor eljött az este...
Az utolsó (?) felvonás.
Az egész nap nagyon nyugisan telt, többször letettem L-t szopizás után aludni, már tudtam kicsit tevékenykedni, kezdett visszatérni a "régi rend".
Ötkor felkelt, evés után nézelődtünk, beszélgettünk, megjött a család...L csak nem aludt vissza, ahogy lassan már kellett volna.
Nyolc óra, kilenc, kezdett egyre jobban sírni, hiába vettük fel. Csak néha nyugodott meg egy kicsit. Tízre már nagyon sírt szegény.
Hívtam anyut, mit csináljak, hogy ez a kis drága lélek jobban érezze magát?!
Azt mondta, hogy ez még azelszakadás lecsengése, nem mer elaludni, mert megváltozott az esti minőség is, távolodnak a szellemi "haverok". J-nál is volt ilyen, de ő még akkor nem érezte itt a Földön biztonságban magát, azért élte meg nehezen. L-nál szerencsére nem ennyire súlyos a helyzet.
A bal kezem hol a veséjénél, hol a tarkójánál, a jobb pedi a bokájánál, kiegyenlítés. Utána fókuszálnom kellett az ő és az én koronacsakrámra egyszerre, hogy érezze, hogy szellemileg is mellette állunk.
Biztos jobb lett volna, ha az elmúlt napokban is rendesen meditálok, amennyit "kell", de már nappal elaludtam ülve, pedig ezek nekem eddig nem mentek. Sajna nem tudtam túl sokat tenni az ügyben tegnap, fél 11-kor apánál kicsit lenyugodott, és alvásba ájult.
Mától megint komolyan veszem a meditációt, jó az nekem is, neki meg úgy látszik létszükséglet...Jó lenne mindig olyan fényesnek lenni, mint ő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése